Szókratész görög filozófus feleségét Xantippénak hívták. Nagyon házsártos, összeférhetetlen teremtés volt. Amikor megkérdezték Szókratésztől, mi késztette arra, hogy egy ilyen nőt elvegyen, így válaszolt:
− Megfigyeltem, hogy azok az emberek, akik jó, tapasztalt lovasok akarnak lenni, nem jámbor, hanem tüzes paripát választanak maguknak. Abból indulnak ki, ha be tudják törni, a többivel könnyen megbirkóznak. Pontosan így jártam el én is. Miután szeretnék bánni tudni az emberekkel, elvettem Xantippét, s meg voltam győződve, hogy ha vele boldogulok, a többi emberrel már könnyű dolgom lesz.
Szókratészt tartották az ókor legbölcsebb emberének. A sorsa azonban nem volt irigylésre méltó. Önként vállalt szegénysége egy házsártos feleséggel párosult, aki pokollá tette az életét. Amikor a mestert meglátogatták a barátai, Xantippe velük is elkezdett kiabálni, majd fogta az éjjeli edényt, és tartalmát Szókratész fejére borította. Most láthatjátok – fejtette ki a bölcs filozófus – hogy a mennydörgésre mindig záporeső következik.
Szókratészt még a halálra ítélése sem zökkentette ki bölcs nyugalmából. A méregpohár kiivása előtt felkereste egy híve a börtönben, és sírva a nyakába borult:
− Miért sírsz, barátom? – kérdezte Szókratész.
− Hogyne sírnék! – csuklott el a látogató hangja –, amikor tudom, hogy igazságtalanul ítéltek el.
Erre Szókratész csodálkozva mondta:
− Jobban örülnél, ha igazságosan ítéltek volna el?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése