Egy török kereskedő elvesztette erszényét, benne
200 arannyal. Ezért kikiáltó útján kihirdette, hogy az összeg felét a megtalálónak
adja jutalomként. Az erszényt egy szegény ember találta meg. Mivel a Korán
tolvajnak minősíti azt, aki a talált jószágot nem szolgáltatja vissza
gazdájának, szólt a kikiáltónak, hogy az erszény nála van. Megörült a kereskedő
a hírnek, és nyomban felkereste a szegény embert. De már bánta nagylelkű
ajánlatát. Mivel igen csak kapzsi volt, egész úton azon járt az esze, hogy miként bújhatna ki az ígérete alól.
Végül hazugsághoz folyamodott. Azt állította, hogy a 200 aranyon kívül
egy értékes ékszer is volt az erszényben, s azt is visszakövetelte. A szegény ember
a prófétát hívta tanúnak, hogy ékszer nem volt az erszényben. Elmentek a
kádihoz,
aki nem nevezte ugyan tolvajnak a szegény embert, de mivel úgy tűnt, hogy az ő
gondatlanságából tűnt el az ékszer, úgy
ítélkezett, hogy a 200 aranyat a kereskedő kárpótlásul teljes egészében megtarthatja.
A becsületes megtalálónak kitűzött jutalomtól
megfosztott, és önérzetében sértett ember elment a nagyvezérhez, és elmesélte
neki a történetet. A nagyvezér kihallgatta a kereskedőt is, aztán megkérdezte a
kikiáltót, hogy mit hirdetett ki. A városi szolga elmondta, hogy ő csak 200
arany elvesztését tette közhírré. Erre a kereskedő azzal védekezett, hogy azért
nem szólt az ékszerről, mert úgy gondolta, ha tudatlan ember kezébe kerül,
hamar túlad rajta, nem ismerve igazi értékét. A szegény ember viszont váltig
esküdözött, hogy csak aranyakat talált az erszényben. Ekkor a nagyvezér a kereskedőt
is megeskette, aki továbbra is kitartott amellett, hogy ékszer is volt az erszényben.
A nagyvezér gondolkodott egy darabig, majd a következő ítéletet hozta:
−
Mivel a kereskedő olyan erszényt veszített el,
amelyben a 200 aranyon kívül egy ékszer is volt, nyilvánvaló, hogy a szegény
ember nem az ő erszényét találta meg. Ezért a kereskedő hirdesse ki újra, hogy
mit veszített el, hátha akad valaki, aki megtalálja. A szegény ember pedig
őrizze meg az általa talált erszényt, és ha negyven napig nem jelentkezik érte
a gazdája, megtarthatja magának.